A jövő építése, a klubok támogatása és a sportág további fejlődése marad a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség legfontosabb célja – ezt hangsúlyozta Bencze György elnök azt követően, hogy a hétfői rendkívüli közgyűlés nem támogatta az elnökség visszahívását.

A rendkívüli közgyűlést 22 tagszervezet kezdeményezte, azonban a szavazás során a küldöttek döntő többsége bizalmat szavazott a jelenlegi vezetésnek, így a szövetség a megkezdett szakmai program mentén folytathatja munkáját.
Bencze György elmondta, egy sportági közgyűlésnek elsősorban a közös gondolkodásról és a jövő alakításáról kellene szólnia.
– Minden közgyűlésnek a sportág ünnepének kellene lennie, ahol a tagság együtt hoz döntéseket a közös jövőről. Örülök annak, hogy a tagság jelentős része megerősítette az eddig elvégzett munkánkat, ugyanakkor bízom benne, hogy a jövőben még inkább az együttműködés, a párbeszéd és az építő szándék kerül előtérbe. Most ugyanaz a feladatunk, mint eddig: dolgozni tovább a sportágért – fogalmazott az elnök.
A szövetség vezetése szerint a következő hónapokban a szakmai munka kerül ismét a fókuszba. A válogatottak felkészülése folytatódik az idei világbajnokságra, miközben már javában zajlik a 2027-es versenyrendszer előkészítése is.
Az MRGSZ ősszel terjeszti a tagság elé a következő szezon szakmai koncepcióját, amely több, a klubok részéről régóta megfogalmazott javaslatot is tartalmaz. A tervek között szerepel a harmadosztály bevezetése, a vidéki egyesületek további megerősítése, valamint a versenyrendszer fejlesztése annak érdekében, hogy minél több sportoló és klub találja meg benne a fejlődési lehetőséget.
– Szeretnénk meghallani a klubok felől érkező javaslatokat, és mindazt beépíteni a munkánkba, ami összhangban van a sportág hosszú távú fejlődésével. Az a célunk, hogy egyre több elégedett egyesületünk legyen, és közösen építsük tovább a magyar ritmikus gimnasztikát – emelte ki Bencze György.
A szövetség vezetése hangsúlyozta, hogy a rendkívüli közgyűlés lezárultával minden figyelem ismét a szakmai feladatokra irányul: a versenyzők felkészítésére, a klubok támogatására és a sportág fejlődésének biztosítására. A következő időszak egyik legfontosabb feladata a világbajnokságra történő felkészülés, valamint a 2027-es szezon megújított versenyrendszerének véglegesítése lesz.