A sportág helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről és a következő időszak legfontosabb feladatairól egyeztetett a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség vezetése Kálnoki-Kis Attilával, a Belügyminisztérium sportért felelős államtitkárával. A bemutatkozó találkozón az élsport és a szabadidősport támogatása, valamint a sportág finanszírozásának kérdései is napirendre kerültek.
A szövetséget Bencze György elnök, Tartóczki Zsuzsanna főtitkár és Mochlár Emese, a Technikai Bizottság elnöke képviselte. A megbeszélésen a sportági vezetők bemutatták a magyar ritmikus gimnasztika jelenlegi helyzetét, hosszú távú stratégiáját, eredményeit és azokat a kihívásokat, amelyek megoldása meghatározó lehet a következő évek fejlődése szempontjából.
Bencze György szerint a találkozó egyik legfontosabb eredménye, hogy közvetlen párbeszéd kezdődött a sportág vezetése és a sportirányítás között.
„Nagyon nyitott, érdeklődő és barátságos légkörben zajlott az egyeztetés. Lehetőségünk volt bemutatni, hol tart jelenleg a magyar ritmikus gimnasztika, milyen célokat fogalmaztunk meg, miben vagyunk erősek, és melyek azok a területek, ahol további segítségre lenne szükségünk. Fontosnak tartom, hogy elindult ez a közvetlen szakmai párbeszéd” – fogalmazott az MRGSZ elnöke.
A találkozón kiemelt figyelmet kapott a sportág finanszírozása. A szövetség számára különösen fontos a kiszámítható támogatási rendszer, valamint az, hogy a működéshez szükséges források időben rendelkezésre álljanak.
„Biztató, hogy a jelenlegi kilátások szerint a sportra fordítható állami források nem csökkennek. Számunkra ugyanakkor az is létfontosságú, hogy a támogatások időben megérkezzenek, hiszen kisebb szövetségként nem rendelkezünk jelentős pénzügyi tartalékokkal. Az államtitkár úr tájékoztatása szerint a tervek alapján már januárban megkezdődhet a források eljuttatása a sportszervezetekhez, ami megnyugtató számunkra” – hangsúlyozta Bencze György.
Az egyeztetés másik hangsúlyos témája az élsport és a szabadidősport kapcsolata volt. A szövetség álláspontja szerint a két terület fejlesztése egymástól elválaszthatatlan, hiszen a széles utánpótlásbázis teremtheti meg a későbbi nemzetközi sikerek alapjait. „A szabadidősport jelenti a piramis alapját, az élsport pedig a csúcsát. Egyik sem tud megfelelően működni a másik nélkül. Ezért különösen örülünk annak, hogy a szabadidősport kiemelt szerepet kap a sportirányítás elképzeléseiben. Bízunk benne, hogy az előkészítés alatt álló új programok révén a ritmikus gimnasztika is további fejlesztési forrásokhoz juthat. Ez nem csupán a mi sportágunk számára fontos kérdés, hanem a teljes magyar sportéletet érinti” – emelte ki az elnök.
Bencze György hozzátette: a találkozó pozitív visszajelzés volt a szövetség számára, és reményeik szerint egy hosszú távú, konstruktív együttműködés kezdetét jelentheti.
A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség célja továbbra is az, hogy az élsport eredményességének megőrzése mellett minél több gyermek számára tegye elérhetővé a sportágat, és stabil szakmai, valamint pénzügyi alapokra építve biztosítsa a magyar ritmikus gimnasztika fejlődését.